2013. március 25., hétfő

"de én ma nem akarok példát mutatnííí..."

"Gyere szépen, vetkőzz le, ma hajat mosunk. Nem ne sírj, úgy csinálom, hogy ne menjen a szemedbe! Na, ne ordíts, mutass szépen példát a kistestvérednek!"
"De éhén ma nehem akarok példát mutatnííí!"

Két testvér. Az egyik ugyanígy néz ki, mint a másik, csak kicsit kisebb. Ráadásul ugyanazokat a cukis ruhácskákat, sapikat hordja, ugyanazokat a meséket szereti, ugyanazok a játékok kötik le. Persze minden kicsit mégiscsak máshogy.

Az egyik érzékeny, szabálykövető, a másik derűsen nyugodt, de nem érdekli, ha rászólsz. Az egyiknek rakoncátlan tincsei vannak, a tarkóján forgóval, a másik haja szögegyenes. Az egyik nagyon nehezen alszik el, de ha sikerül, ágyút lehet dörgetni mellette, a másik szó nélkül megy aludni, egyedül, de ha a kiscica szellent az udvaron, már újra ébren van.

Sok a közös barát, ott van rögtön Thomas, Sam és Bob. A Papából senkinek nem tud elég jutni, nincs az a nehéz nap, amit ne felejtene el, amint kulcsát a zárba illeszti, két pár párnás talpacska dübörög felé, az egyik meghatódott mosollyal, a másik annyira elragadtatva, hogy hörögve szívja be a levegőt futás közben.

A közös játék kialakulóban. Ezt nyilván ugye úgy kell elkezdeni, hogy meghúzza a másik haját, vagy rácsap a fejecskéjére. Persze vigyázva, nagyon azért ne fájjon. A közös játékban a nagobb épít, a kisebb rombol, majd veszekedés, sírás, de egy gyors vígasztalódás után mindkettő rohan vissza a gyerekszobába, hogy ott folytassa, ahol abbahagyták.

A Nagypapa mindkettőnek a mesebeli mikulás. Ölébe ülnek, versengenek a kegyeiért, megmártóznak a szeretetében, figyelmében. Persze úgy, hogy a kisebb a nagyobbat lökdösi ki az öléből, hogy a helyére kerülhessen.

Mindent ugyanúgy kell csinálni, mint ahogyan a "Nagy". Ha a "Nagy" fogat mos, akkor a kicsi is. Ha az szappanozza magát, akkor a kicsi is kér tusfürdőt, és szétkeni kis nedves, párnás testén. Ha a nagy az ülőkén veszi a cipőjét, akkor ő is odaül, szigorúan akkor, ha a nagy már végzett. Az erőviszonyok tiszteletben vannak tartva, bár a nagy nem bántja!

Ha a kicsi sír, a nagy rögtön jön helyzetjentést intézni: leesett a székről, becsípte az újját, feljött neki egy kis "gyomorszénsav". Megijed, ha megsérül, megsimogatja, vígasztalja. Ha felébred reggel a nyöszörgésére, azonnal játékot ad neki a kiságyba. Bohóckodik neki, bármennyire is bosszant minket, pl. az asztalnál a nyelvnyújtogatással. De ha a kicsi a szájába vesz egy játékot, zoknit, azt azonnal küldi a mosodába!

És amikor az óvodába csokitojásokat tojt a nyuszi, és megyek érte, messziről kiabálja: "Kaptam a nyuszitól csokitojást, ezt majd megesszük a Petivel együtt!". És úgy is tesz, vacsora után hívja a kicsit, igazságosan elosztja kettejük között a zsákmányt. Amikor a nagy oltást kapott, járt neki a doktorbácsitól fájdalomdíjul két kis sósperec. A kicsi, egy éves, automatikusan nyúlt az egyik után, még nem érti, hogy a nagynak fájt, mégsem sírt. De a nagy, még a könnyeit nyelve eszi az egyik perecet, a másikat - némi lemondással a szemében - már nyújtja is a kicsinek.

Megható két kicsi tojást figyelni, ahogy nyílik a tudatuk, alakulnak az érzéseik, a világról és önmagukról alkotott képük, egymással szavak nélkül kötött szövetségük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése