2013. március 11., hétfő

Nna, eldöntöttem, miről fog szólni ez a blog.

Szóval van énnekem két kisfiam. Az egyik cukibb, mint a másik, olyan szép szemöldökük van, hogy csuda, és alvás közben már már angyalinak hatnak.
Az egyik gyorsan tanult meg beszélni, precíz abban, amit csinál, jó a humorérzéke, és eszik gyümölcsöt.
A másiknak hihetetlenül fejlett a finom motorikája, irtó gyorsan megtanult pl. járni, és eszik zöldséget.
De mindakettő néha teljesen elviselhetetlen tud lenni. Na, ennek elviseléséről fog szólni ez a blog.
Mégpedig a következő szellemiségben:

Állok a "zeneegérke" fantázianevű zseniképzőnek otthont adó zeneintézmény előterében, és telefonálok. Miközben beszélek, egy ablakon keresztül rálátok elsőszülöttemre. Mégpedig a következő történik. Van egy - egyébként szimpatikus, fiatal - énektanár, aki énekel valamit. 8 gyerek áll körülötte, rendezett körben, és lelkesen, ritmusosan tapsol, igyekszik énekelni. Illetve 7 gyerek, egy ugyanis körbe körbe futkos körülöttük, vicsorgó arckifejezéssel. Ne, ez az egy az enyém.
Mondom is a barátnőmnek, akivel beszélek, akinek az a mentő ötlete támadt, hogy tán kinnabárány-bennafarkast játszanak. Figyelek: a többi gyerek tovább énekel, közben felvesznek egy-egy plüssállatot, az én fiam leült egy sarokba, keresztbe fonja karját maga előtt, és duzzog.
Erre barátnőm - aki mellesleg tanár és gyógypedagógus, két gyermek anyja - közli velem a megfellebbezhetetlent, hogy hát persze, hogy nem csinálja azt, amit a többiek, az okos, eredeti gondolkodású gyerekek sosem teszik. Eközben lelki szemeim előtt látom, amint múlt pénteken ugyanennél a csajnál manómuzsikán az összes gyerek átmászik az alagúton/lefekszik a szőnyegre/körbe-körbe sétál, miközben az én tündéri kisbabám, másodszülöttem, teljesen mindegy, hogy mit, csak pont nem azt csinálja.
Szóval, hogy hogy van az, hogy miközben könyv szerint viselkednek az enyémek (megvalósítják saját elképzeléseiket, élvezik szabadságukat, megélik kreativitásukat), AZ ÖSSZES TÖBBI közben "rendesen" viselkedik. Andi tovább nyugtat, hogy hát ez pontosan így szokott lenni. Felvetem, hogy zsinórban legalább három Nők Lapjában szerepelt a Vekerdy-rovatban olyan gyerek, aki okos, de nem igazodik, és ebből mennyi gondja van az iskolában!
Andi tudja, hát persze, hogy a tanárok azokkal a gyerekekkel a legelégedettebbek, akik pontosan, azonnal, és kérdés nélkül végrehajtják az utasításokat. Akkor nálunk mi lesz? Lépjek be a szülői munkaközösségbe, vállaljak el mindent, amihez más szülőnek nem fűllik a foga, vigyek sütit, ésetleg gyémántnyakéket a tanároknak? Hát igen - mondja a barátnőm, járjak kirándulásokra, segítsek, amiben tudok, mondhassák azt, hogy hát az anyukája legalább "olyan rendes". Hahhh.
Vége az órának, Simi jön ki elsőnek. A többiek a néni köré rendeződnek, aki gumicukros dobozból kínálja őket. Siminek mondom, menj vissza, most osztják a gumicukrot. Ő hátra se néz, monda bosszúsan, hogy ő ma nem kap. (Mondjuk nem csodálom. Rendes körülmények között felháborodnék, hiszen ugyanannyit fizetünk, de azért bennem is van emberi együttérzés valaki iránt, aki 45 percet tölt összezárva 8 db 4 évessel.) Elmosolyodom. "Nem baj, nálam is van gumicukor, azt megkaphatod, ha gyorsan felöltözöl!". Felöltözik, viszonylag gyorsan. Megkapja a cukorkát, elégedetten és nyugodtan távozunk. Távozóban megkérdezi: Mama, tudtad, hogy a gumicukor állatok csontjából készül?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése