2013. április 30., kedd

németország

Régen írtam. Azaz nem annyira régen összedobtam egy élménybeszámolót Legolandról, és várom, hogy a szuperintelligens telefonról felkerüljenek a képek ide. Mert a szuperintelligens a férjemé, az enyém még fotózni sem tud. Viszont szép piros. A férjem meg dolgozik, dolgozik és dolgozik, meg költöztet.

Merhogy elköltözünk. Alig két évet laktunk itt. M. Landshutban kapott új munkát, és mivel ide sem jöttünk volna, ha nem itt dolgozik, hülyeség lenne ugye nélküle itt maradni.

Pedig nagyon szép lakást béreltünk, úgy, hogy tegnapig nem is beszéltünk még a főbérlővel. Itt ugyanis a főbérlő jön, beleszól, szellőztet, füvet nyírat, takaríttat, stb. A miénk nem. Fel sem merült benne, hogy bármi rosszat tehetnénk, de mondjuk nem ismert engem, mert a leges-legelső kapunyitáskor elhagytam egy kulcsot. Jó helyen is volt a lakás, mindent-mindent el tudtam érni gyalog (kivéve az ovit, de az új helyen az még messzebb lesz). Szemben van a világ legszuperebb közértje, mellette a félóra alatt mindent kicserélő kerékgumis. És a Muddy Boots is (ír kocsma, csapolt Guiness, csapolt Kilkenny, és csapolt Paulaner, mert ez azért akkoris Németország) 500 méter. Az új helyen az utcánkban nem lesz semmi. Semmi, kivéve egy (tratratra...:) sörfőzde. Na, az lesz, nem értem, hogy nem jutott még eszébe itt senkinek, hogy a házakba a vízen és a villanyon kívül a sört is bevezessék. Egy külön csap lenne pl a konyhában. Föld alatti vezetékből, hogy nyáron is hűvös legyen...

Vannak barátaink. Másfél év kellett ahhoz, hogy kiüljünk a játszótérre, és anélkül, hogy külön egyeztetnénk, mind a hárman találkozzunk ismerőssel (én a lengyel és az afrikai anyukákkal, Simi a lengyel kisfiúval, valamint az oviból ismert Vulkán nevű olasz gyerekkel - ez itt pontosan olyan fura, mint otthon lenne, viszont legalább tökéletesen találó - Peti pedig a szőke loknis, csipkés farmeros Lailával a Früzi-ről - alias Musikalische Früherziehung). Ismerjük a játszótereket, tudjuk hol a legfinomabb a fagyi (négy helyen is csinálnak igazi olaszok, igazi olasz fagyit, de az állomás melletti mindent visz - annyit keresnek májustól szeptemberig, hogy az első nap bezárnak, ha ősszel beborul, és húznak haza hasukat süttetni jövő nyárig).

Az állomás gyalog 5 perc, innen S-Bahnnal 20 perc München kellős közepe. Az Oktoberfesthez még hamarabb kell leszállni, és még eggyel előbb van egy olyan hely, mint a Zöld Pardon, csak hússzor akkora.

Van a szomszéd városban egy szép kis tó, ott szoktunk piknikezni jó időben. Ilyenkor mindenki egy emberként pattan biciklire, és rohanják meg a játszótereket, sörkerteket, vagy a grillezésre kijelölt területet. A grillezők a tóban hűtik az egymás mellett békésen megférő sörös rekeszeket. A török családok nagy csinnadrattával fogyasztják a kebabos standjuknál előző napról megmaradt lepényeket, szirupos süteményeket, és nemritkán akár egy egész állatot forgatnak nyárson ebédre. Ha jó az idő, rendes bajor előkapja az összecsukható sörpadját, és felhúzza bárhol, csak barátokkal legyen. A bajor, az tulajdonképpen a kiszámítható olasz. Imád élni, jókedvű, hedonista, és az FC Bayern-nek szurkol. Jó, ez Landshutban is így lesz, bár mire beszokunk egy jobb sörkertbe, ahol jó az Obazda óriáspereccel, és rálátni egy játszótérre..., merhogy a sör jó, az alap.

                         (http://www.moosbummerl.com/moosbummerl-cup/bild/dan-mc205.jpg)
Dachau. Emlékszem, amikor először elhangzott ez a szó. Buszon, dolgozni mentünk. Még gimisek voltunk, amikor tudtuk, hogy külföldön fogunk élni. M. így is választott szakmát, én persze nem. Szóval minden adott, keressük a helyet, Anglia, Írország esélyes, csak én tartok a repüléstől. Erre M.: Lehet ám olyan helyre is menni, ahonnan autóval is haza lehet jönni. Télleg? Igen, és még jobban is lehet keresni, mint Angliában. Nebassz! Hol? Németországban. De nem is tudunk németül rendesen! Adnak három hónapot, hogy megtanulj. E-ék most mennek ki, és szóltak, hogy orvost is keresnek még. Télleg? Akkor jelentkezzél. Jó. De a város nevét még tudnod kell! Mér, nem mindegy? Akkor mondom: Dachau.

Hát én kábé pont meg voltam lepve, hogy Dachau egyáltalán még van. Olyan ez, mintha Atlantisz kórháza adna fel álláshirdetést, mondjuk dínóknak. Dachau nem múltidő? Az én fejemben a koncentrációs tábor felszabadítása napjától a város nem is létezik tovább. De minimum nevet változtat. Hát azóta kiderült, hogy pl. Birkenau is van még, vonat is megy oda - de mondjuk én nem.

                       (http://www.utzverlag.de/images/news/news059_3.jpg) (ez a kapu ma is így áll)
 
Én nem néztem meg a KZ-et. Itt ez a neve. A túristáknak Consentration Camp Memorial Site. Mármint a fő KZ-et. Amikor még itt sem laktunk, megnéztük a Schiessplatzot- igen lőtér, és nem, nem táblákon gyakoroltak. Ennyi pontosan elég volt, legalább tudom, hogy a KZ télleg nem nekem való. Láttam a Schindler listáját, olvastam a Sorstalanságot, sajnos tudom mire számíthatok, de az elementáris erő, hogy igen, pontosan itt ez és ez történt, nekem sok. Menjen az, akit nem érint személyesen, mert akinek nem égett bele a múltjába, jelenébe és jövőjébe - anélkül is, hogy valaha külön foglalkozott vele - annak meg kell tudnia, hogy mi történt, és emlékezni kell rá minden generációnak, mert nem történhet ilyesmi megint. Ezzel egyébként le is írtam az itteniek hozzáállását. Az itteni németekét, a magyarok szerint ugyanis "nem kell mindent elhinni..." Kívánok ehelyütt nekik sok boldog combnyak- és kulccsonttörést.

Szóval, amennyire lehet, kerülöm a közvetlen kontaktust, nem adok elsőbbséget a túristabuszoknak, és nem viszem a gyerekeket a KZ felé eső - állítólag szuper - játszótérre játszani. Viszont, amikor a M. még a városon kívül lakott, mesélem boldogan, hogy találtam egy rövidebb utat H.hausen és a Dachau keleti részében található bevásárlóközpont között, miért nem arra szokott hazakerekezni. Hát, mondja, mert az a "halál útja", arra ment utóljára 10.000 szovjet katona a Schiessplatz felé. Basszus. Jó, ő művelt, ő volt a KZ-ben, többször is, mert aki bemegy, az viszont megy többször is, mert pl. különböző inálunknyaralóknak mutogatja. Vajon már akkoris olyan hülyén kerülte meg az út azt a kis hidat?

Azt tudtam, mert olvastam, hogy kb. 35.000 ember halt meg a táborban, és még több ezer a tábor felszabadítása után, kórházban, az éhezés és/vagy járványok következtében. Apukám nagynénje is feküdt még hónapokig kórházban egy másik német városban, mielőtt haza indulhatott volna. A férjem pedig két évet dolgozott a dachaui kórházban. Nekem ezalatt az idő alatt még a leghalványabban sem derengett be összefüggés. Mígnem egy szép tavaszi napon  férjem kollégájának feleségével és a kisebbik fiammal sétálgattam a kórház körül, amikor is egy virágos réten egy tömegsír kellős közepén találtam magamat, körülvéve négyzet alakú kövekből álló sírok tömegével, mindegyiken egy név és vagy kereszt, vagy dávidcsillag. Basszus megint.


Mindazonáltal Dachau egy csodaszép kisváros. Mindenhol idénynek megfelelő virág, kifogástalan útburkolat, bicigli út, szép kastély, hangulatos óváros, felújított játszóterek, nagyvonalú nyári 10 napos Volkfest, saját sörrel, amit a Schlossbrau Dachau külö e célra főz.

                (http://www.fotos.sc/img2/u/christofplank/h/Architektur__Schloesser__Dachau.jpg)
(http://weihnachtsmarkt-deutschland.de/bilder/weihnachtsmarkt-dachau-2009.jpg)

Gyakran gondolkodom, hogy az idősebb emberek, akikkel az utcán találkozom, hány évesek lehettek akkor... gyerekek voltak. Akik itt laknak, DAH-kezdetű rendszámtáblát kapnak a kocsikra. Németországban lehet több rendszámtáblád egy kocsira, vagy lehet egy rendszámtáblád több kocsira. Aki DAH-rendszámmal hajt, ingyen igényelhet M (Müncshen) rendszámtáblát, ha nem szeretne DAH-al járni. Sokan meg is teszik. A szomszéd pedig nem jelentkezik ki a szülei lakásából, hogy ősrégi, de BMW-jén PA (Passau) rendszám szerepeljen. A férjem volt kollégái Münchenből ingáznak a dachaui kórházba, mert szerintük nem "szalonképes"  Dachauban lakni.

A városban felállított emlékművek, plakátok, kiírások, valamint a KZ kilóméter hosszú, hófehér falai nincsenek meggyalázva, nincs rajta egyetlen graffiti sem. Ha kerülne rá, a város egészen biztosan leszedetné, még mielőtt valaki arrajár. Itt tisztelet van, a múlt bocsánatot kérő elfogadása, szégyenérzet és tolerancia.
Az óvoda, ahová a gyerekem jár, manifesztált a rasszizmus ellen, amikor Berlinben a neonácik kegyetlenkedtek, német közoktatási intézmények ezreivel egyetemben. Az oviban és a játszótéren megfér egymással a német, a magyar, a lengyel, a görög, az olasz, a török, az orosz, az ukrán, a román és az arab is.

                 (http://www.oberberg-nachrichten.de/wp-content/uploads/2012/03/1-500x334.jpg)
 

Sajnálom itthagyni Dachaut. Gyakorlatilag ide született a kisebbik fiam (bár Budapesten, annyira akkor még nem voltam oda, hogy a születési anyakönyvi kivonatában Dachau szerepeljen), itt tanult meg németül a nagyobbik kisfiam, itt kapott európai orvoshoz méltó esélyeket a férjem, és én is itt tanultam meg nagyon sok mindent... Büszke vagyok arra, hogy itt élhettem, és köszönöm azoknak, akik itt befogadtak engem és a családomat. És köszönöm azoknak az itt megismert barátaimnak is önzetlen törődésüket, akikkel kölcsönösen pótolni igyekszünk azt, ami ebben a hibátlan világban egyedül hiányzik: a családot és a gyökereket.

Nem vagyok az a YouTube-ról bevágós fajta, the a "People" most idekerülhetne a "When You're homesick, give me a hand and I hold it" soráért, amelyet mindig együtt énekelek a rádióval.




1 megjegyzés:

  1. dragam!nagyon szep es erdekes volt!szerintem minden benne van ami mara 2013 -ra jellemzo!es igy a bajor nemetek is kicsit!!!kozelebb kerulnek . kivanom hogy az uj varosban hamarabb talalj uj es kellemes Jatszoteret, muzeumot, es mozit!!!!!mert sor mindig lesz, puszi juci

    VálaszTörlés