2013. május 28., kedd

Biztosítási ügy Németországban - csapó II.

Ugye, szegény én autómba beleküldött egy hatalmas audit egy részeg állat. Az audi nem is közvetlenül mellettem állt. Na mindegy...

Szóval nagy megkönnyebbülésünkre az autó vezethető maradt, bár, ha kiengedtem a kéziféket, és rükvercben indultam el, fura puffanást lehetett hallani. Így azután egész türelmesen vártuk, míg a barom kijózanodik annyira, hogy előhalássza a biztosítási kötvényeit. Mint mondta, az autó még új volt - hah - és még nem kapta kézhez a kötvényt. Mi, sokat látott magyarok, meg voltunk győződve, hogy igazából nincsen neki. Ámde a 8-12 éve itt élő magyarok elkerekedett szemmel néztek vissza: hogy-hogy nincs biztosítása, olyan nincs, akkor nem vehet autót.

Végül nekik lett igazuk (mi, nem elég régóta itt élő magyarok ezek szerint még mindig nagyon rosszindulatúak vagyunk), és csak meglett a fickó biztosítási száma. Hívtuk is azonnal a G-t (az oroszlánost). Jó, mármint a férjem hívta, én nem tudok annyira németül, de a részegesből végülis én rikoltottam ki a kötvényszámot! Ők bediktáltatták az adatokat, és azonnal elkérték a bankszámlaszámunkat. Azért férjem félve mondta, hogy az autó igazából nem az övé, hanem az apósáé, de kérdezték, ő használja-e itt (mégsem volt akkora hülyeség bejelenteni), mert nekik az pont elég is.

Ezután kicsit megszívtuk a cég müncheni kárszakértőjével, akinek megadták a számunkat, ugyanis csak a munkaidő közepén ért rá, tehát nekem kellett (volna) intézkednem, de nem a megbeszélt időben jött (szerintünk), hanem előbb, amikor én még halaszthatatlan gyermekcipővásárlással foglalatoskodtam, és nem várt 10 percet sem.

Mire férjem bevitte volna hozzá a kocsit, addigra szegény pára megadta magát. Ugyanis az ominózus audinak ripityára tört az ütközéstől a hátsó szélvédője, amin ezek szerint áthajtottam, kilyukadthatott a kerék, amit szintén nem vettem észre, és útban München felé hatalmas robajjal leszakadt az egész kerék, a felni szikrákat hányt (kisfiam éles eszével rávilágított: "úgy mint a Verdákban" - pontosan). Mindezt légvonalban kerek 20 méterre egy karosszéria lakatos műhelytől - világosította fel férjemet egy arra járó traktoros. Mondom, felbecsülhetetlen érték ez az autó.

Mondjuk férjem kicsit kelet-európai látványt nyújtott, a jobboldalon hiányzó hátsójú, baloldalon hiányzó kerekű, magyar rendszámú kocsival, amelyben teljesen viharvert gyereküléseket tartunk (külsőre, mert biztonság szempontjából mindkettő ötös), belülről egyenletesen teríti a huzatot a homok, a szétmorzsolódott ropi- és perecmaradék, szívószálzacskócsücsök és beszáradt - itt-ott pelyhedző almaléfolt. Játszóterezős-ovibavivős, na.
Ezen felül, a költözésre tekintettel telepakolva minden szabad hely kartondobozzal. Csak mi tekintjük enyhítő tényezőnek, hogy orvosi eszközök és cégek nevei voltak a dobozokra írva, mert ők inkább szipuzásra gyanakodtak. Ezen felül szakadt az eső, és a férjem teljesen elázott fejjel kopogtatott be a műhelybe. Egy szó mint száz, amikor a segítőkész srác bevontatta a kocsit, a főnöke kerek perec lebaszta, hogy ezt az autót soha nem viszi már el onnan senki, attól tartott, otthagyjuk elrohadni.

Erre fel megérkezik ám uráért az asszony, nem részletezem, egy kategóriákkal felette álló és fényévekkel fiatalabb kocsival (csak arra az egyetlen napra cseréltünk, de mindegy), úgyhogy a férjemet nyilván eléggé leírták a papucssági skálán...

Szóval kocsi szegény ottmaradt, kipakoltuk belőle a dobozokat, megsimogattuk, én azt hittem nem látom többet. Szerencsére a müncheni csóka kapott az alkalmon, és átpasszolta az autót a landshuti kárszakértőnek. Innentől:
- kedden szóltak a kárszakértőnek,
- csütörtökön a kárszakértő megtekintette a kocsit,
- pénteken megírta és elküldte a kárszakértői jelentést a biztosítónak és nekünk is, melyben:
  - baleset előtti értékén kb. 200.000 ft-al magasabban értékelte fel a kocsit, mint amennyiért Mo-n legutóbb beszámították volna a Renault márkakereskedésben -és ez a 200.000 ft elég jelentős hányada a teljes értéknek
  - csak a balesettel összefüggő, és az azzal össze nem függő legnyilvánvalóbb sérülést fotózta le (a 28 meghúzást, a horpadt rendszámtáblát - jóvanna, elfelejtettem, hogy ebben nincs radar -, és a bevásárlókocsi ütötte részeket elegánsan kifelejtette)
  - felkutatott egy bontót, aki konkrét ajánlatot tett a kocsi ilyetén állapotban lévő megvásárlására és elszállítására;
- hétfőn a biztosító átutalta a baleset előtti érték és a bontó által tett árajánlat különbözetét.

Hoppá.

Ha igazán németek vagyunk, akkor elegánsan eladjuk a bontónak a kocsit, és már kedden veszünk egy másikat az átutalt pénzből. Igen ám, de mi - még mindig - magyarok vagyunk. És ez egy 9 éves kocsi. Tehát, az árából egy másik, hasonló, 9 éves kocsit vehetnénk. De nem akarunk. Mert ez a kocsi a miénk, mi (értsd: a férjem) cserélt rajta ablakmosófolyadékot, izzót és akkut, ennek szúrtam ki az elvízkövesedett ablakspriccolóját a fülbevalóm hegyével, ebben áztattuk el a lábunk, ha esőben balrakanyarban kinyomtuk a kuplungot, ezzel kellett napsütésben lejtőn megállni, hogy egyáltalán beinduljon, ennek támasztottuk neki síelés előtt a léceket, hogy azután hatalmas durranással mind eldőljön, végighúzva az oldalát, ezzel mentünk először közösen síelni, amikor a férjem lécét elfelejtettem bepakolni, és ezzel mentünk vissza értük, ebben beszéltük meg, hogy összeházasodunk, ebben vittük a cuccainkat az első közös lakásunkba, ebben vittük haza mindkét kisfiunkat a kórházból, és ez robbant le életében egyetlen egyszer, akkor is 20 méterre a szervíztől. Ja és Simi is "úgy megszokta már a jönót".

Így esett, hogy felszereltettük rá a pótkereket, megint telerakjuk dobozokkal, és újra használatba vettük, míg édesapám, kivont karddal (és a 11 órás Railjettel) meg nem érkezik érte, hogy Sanyi kezelésébe adja, aki látott már ennél nagyobb borzalmakat is.
Méghogy bontó!!! Hülyék ezek a németek?

2013. május 15., szerda

babysitter vs. nagyszülők

Még itt, a kolbászból a kerítés - és aranyból a kilincs Németországban is látni fáradtságtól elgyötört szülőket. Elsősorban anyukákat, noha a férfiak is rendre otthon maradnak 3-4 hónapot a babával - jár nekik is, anyuka helyett/után, vagy anyuka mellett is. De, láthatólag, jobban boldogulnak. Egyrészt a saját férjemen is látom, hogy sokkal fesztelenebbül, lazábban szórakoztatja a fiúkat, míg én szarrá aggódom magam, amíg Peti a homokozó szélét képező, max. 5 cm magas "fakorláton" végigmegy, hogy leesik, beüti maját, pont valaminek a szélére esik fejjel, vagy szerencsétlenül ráesik egy homokozólapátra, ami kiszúrja a szemét (hja, itt belül néha fárasztó csatákat vívok), addig ő nyugodt szívvel engedi fel a játszótér legmagasabb mászókájára, hogy arról egyedül csúszdázzon le.

Másrészt meg, szerintem, ha az anyuka dolgozik is, amikor apuka van otthon, azért megfőz, kitakarít, kimos, tereget, ha pedig csak másfél órára viszi el apa a gyerek(ek)et, amíg anya pihen (értsd: kiporszívózik és vasal, bár tény, hogy ezt legalább tökéletes nyugalomban), akkor is anyuka méri fel a hőmérsékletet, készíti ki a ruhákat, öltöztet, pakol homokozócuccot, labdát, enni- és innivalót, érkezéskor pedig már kapja is ki a dedeket apuka kezéből, varázsolja lefelé a kiscipőket, hogy ne koszolják össze a (frissen felporszívózott) előszobát.

Anyukák között viszont pl. ma is láttam egyet, aki magas, csinos, szőke, a legelőkelőbb divat szerint öltözve, ő is, a baba is, drága babakocsival, villantós játékokkal (cumisüveggel, cumitartóval), de amikor a nyilván fáradt, egy éves körüli baba megcsípte, olyan elemi erővel hördült fel, hogy mindenki felkapta a fejét.
Pedig, nem hiszem, hogy rossz ember, anya, vagy - bocsánat - basz'tlan picsa lenne. Egyszerűen csak fáradt.
A jó cuccok mögött ez egyébként látszik is, pl. ha a szemét nézzük.

Fáradt, mert egyedül van a babával - ez egy klasszikus "expat" jelenség, általában több száz kilométerre vannak a nagyszülők, a férj sokat dolgozik, ő meg otthon van egyedül, nincs kihez szóljon, és nincs tíz önálló perce. A baba valószínűleg nem alussza át még az éjszakát, és tekintettel arra, hogy fél egykor még álmosan a parkban sétál, valószínűleg anyuka nem is igazán érez rá jól a baba számára ideális időbeosztásra, amivel mindkettőjük élete kicsit könnyebb lenne. De nehéz is. A legtöbb anyuka panaszkodik valamire a babával kapcsolatban, amit szakember valószínűleg két-három jótanáccsal egy életre megoldana (pl. szoptatás, altatás, etetés, stb.), de az anyuka nem szakember. Nem is kívülálló. És gyermekordítás közepette, fáradtan nagyon nehéz ráérezni a megoldásra, ami kívülálló számára evidenciának tűnhet.

Ezért gondolkodtam azon, hogy ilyenkor milyen segítség jöhet szóba. Van ugye az apuka, a legfelbecsülhetetlenebb segítség, és bármennyi van is belőle, az jó (mármint nem apukából, hanem a segítségéből, bár, ki tudja). Én aztán abszolút nem puffogtatom a családmodellt, olyan liberális vagyok, hogy az másoknál káromkodásnak számít, és gondolkodás nélkül felcsapnék olyan ügyvédnek, aki melegek örökbefogadását segíti, de egy biztos, én egyedül ezt nem tudnám csinálni. Mert nehéz. Mert mindig jól jön egy másik, aki még nincs kifárasztva vagy felidegesítve, aki máshogy gondolkodik, akinek van még két karja és szeme. Jó az apuka, mert lehetővé tudja tenni, hogy legyen egy kis időnk saját magunkra, ami kicsi gyerek(ek) mellett nagy kincs.

De mi van, ha nem magunkkal, hanem pont az apukával szeretnénk egy kis időt tölteni, mert a csempesúrolás, kakitörlés, husiapróraszeletelés és mesefilmnézés/-hallgatás mellett úgy érezzük, hogy néha a felnőtt nőt is elő kell csalogatni, és jól esne már a sok Halász Judit (egyébként imádom) helyett egy kis Russkaja. Ilyenkor jönnek a nagyszülők, vagy, ha nincsenek kéznél, akkor a babysitterek.

Nekünk jó nagyszüleink, és jó babysitterünk is van. A babysitter a Simi ovijából ismert gyakornok, mindkét (három) fiú a családból odavan érte (ugyanis többek között tényleg csinos is).

Namármost, ha a nagyszülőkkel maradnak a gyerekek, akkor illedelmesen, szavakat keresve, pszichológiai eszközöket bevetve, félve elmondod, hogy mit látsz a legjobbnak az este további részére vonatkozólag: enni már nem kell, fél óra játék vagy mese, pizsama, fogmosás, pisilés, alvás (a saját ágyában). Ezután elmenekülsz.

Amikor enyhén borgőzös állapotban, a szabadság érzésétől még mámorosan megérkezel (esetleg alig várva, hogy az est megkoronázásaképpen kettesben maradj a hálószobában), mit találsz:
1. A gyermek utcai ruhában filemt néz, pl. a Mátrixot, ugyanis ilyen későn mese már nincs.
2. A gyermek a kanapén ücsörögve csokit eszik.
3. A gyermek a kanapén alszik, előtte nem mosott fogat, és nem pisilt.
4. A gyermek az ágyadban alszik (igen, abban a szobában, ahová a hőn áhított visszavonulást tervezeted).

A gyermek másnap hullafáradt és nyűgös lesz, a nagyszülők nem értik majd mi baja, csak te fogod tudni. Viszont ódákat zeng arról, milyen jól érezte magát a nagyszülőkkel, milyen finom volt a csoki, jó volt a film (bár kicsit rosszat álmodik majd tőle, de majd csak a nagyszülők távozását követően), nem kellett fogat mosni sem, és úgy egyáltalán.
És nem kerül egy lyukas garasodba sem az egész, a teljes keretet szórakozásra lehetett szánni.

Ezzel szemben a babysitter megérkezik, figyelmesen meghallgatja az instrukcióidat (neki is jobb, hogy tudja, mit kell csinálni, meg neked is). Te ráérősen elindulsz szórakozni. Ugyanabban a bizonyos borgőzösben megérkezel, és mit találsz:
1. A gyermek ruhája összahajtogatva nyugszik a szennyestartón.
2. A kis fogmosópohár nedvesen figyel a mosdó szélén, benne élére állítva a nedves fogkefe és a fogkrém.
3. A gyermek kicsi pohara a mosogatóban, koszos tányér nincs.
4. A gyermek a saját ágyában, édesdeden alszik.

Miután kifizetted a babysittert, félrevonulhatsz abba a bizonyos, üres szobába (szigorúan kettesben, a babysitter nélkül). A gyerek jól érzete magát, kicsit még másnap is nehezményezi, hogy mennyire korán le kellett feküdni, pedig ő úgy játszott volna még. De hívjuk ám máskor is a babysittert!
Igaz, hogy ezért az élményért kifizettél kb. 3 órát a babysitternek, amialatt a kanapén ült és tanult/olvasott/tv-t nézett. A keretnek legfeljebb a felét tudtad borgőz előidézésére tölteni.

Hát, nálunk valahogy így zajlik ez.

2013. május 11., szombat

túl az 5. szülinapon

Írhatnám, hogy hihetetlen, hogy van egy 5 éves nagyfiam, de minden nap itt voltam, tehát nem nagyon tudok kételkedni benne. Simi óriási vircsaft közepette átlépett a 6. életévébe.

Jó előre megbeszéltük a szülinapi menüt.

Simi, szülinapi reggelire palacsintát kérsz, vagy goffrit? Palacsintát, mézzel. Azt nagyon szeretem!

Ebédre jó lesz húsleves és bolognai spagetti? Jó, azt nagyon szeretem!

És a torta? Az legyen Angry Birds-ös.
(Elnyújtott anyai lélegzetvétel, végülis lehetne rosszabb is...)
 (Felcsillan a remény:) Minden madár legyen rajta, vagy csak a piros?
- A piros, de az jó nagy. Meg a Dart Veder. (Kezdő vagy lányos anyukák kedvéért az Angry Birds-nek van külön Dart Vedere.)
(Ööö) Hát majd meglátjuk, hogy mit tud megcsinálni a mama, és mi fér rá a tortára. Ezt majd a barátaiddal szeretnéd megenni a zsúron?
IGEEEN!

És az otthoni torta, az milyen ízű legyen?
- Sztracsatellás (Szjacsatejjás).

És az oviba mit szeretnél vinni?
- Muffint. Csokidarabosat. Cukorkákkal a tetején.

Azoknak az anyukáknak, akik hasonló keretek között szembesülnek a ténnyel, hogy HÁROMFÉLE tortát kell összarakniuk, a következő tippeket adom:

- Ne gondolkodjunk egy torta az "8 tojás, 3 torta, az 24 tojás" fejjel. Keressünk jó minőségű, kész tortalapot. A zsúron a gyerekek a kűlcsínre mennek. Egy klassz torta nem tud rossz lenni, viszont az egyszerű külsejű akkor sem vonul be a történelembe, ha 30 dkg 90 %-os himalaya étcsoki van benne (és esetleg a szülőknek nagyon ízlik).
- A krémet vegyük egyszerűre. Én a vaj-kakaópor-porcukor keverékére esküszöm, még sohasem vallottam szégyent vele. De a Dr5ker hidegen keverhető krémek is ilyenkor jönnek a képbe. Egy szelet szülinapi torta (vagy amennyi megevésére az időből futja), egészséges, házikoszton táplált gyerek szervezetét nem kezdi ki, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy min. egy zacsi gumicukrot kap ajándékba valakitől, és azt el is fogyasztja.
- Ha nem piskótás tortában gondolkodunk, akkor jó ötlet a kekszalapos torta. Az ember összekever egy nagy adag kókuszgolyó masszát, és tortaformába símogatja. Erre jöhet a krém, nálunk sztracsatellás dr5ker, és a tetetjére csokit reszeltem. Meg tettem rá egy Dart Vedert is, természetesen.
- Akinek van jól bevált muffin receptje, ami garantáltan megnő, nem esik össze, megbízhatóan omlós, de nem morzsálódik, az nyugodtan süsse azt az oviba (vagy más intézménybe), és ossza meg velem. Akinek nincs, az vegyen dobozosat. Én most az egyik német áruházlánc saját márkás dobozát vettem, de ebből is van ám dr5ker. Nemcsak azért tettem jól, mert olcsóbb volt, mint mindent külön megvenni, gyorsabb volt, megbízható, hanem azért is, mert majdnem minden anyuka porból viszi a muffint, és hiába gasztroguru az ember, a gyerekek összehasonlítanak, és az nyer, amiben a legtöbb az "E".
- Mivel nagy adag muffinban gondolkodunk, és a létszám általában pont 25 (2 db 12-es muffintepsi az ugye 24 muffin...), ha nem akarjuk sütni-hűteni-kivenni-újratölteni-sütni-hűteni-hűteni-újratölteni, akkor nem árt 3 db muffinformával dolgozni, és ehhez a baráti kör készletét is mozgósítani (vagy nem a muffintepsikkel kezdeni az egy hónappal később esedékes költözés előtti dobozolást...)
- Ha a megbízható állagot és minimális munkaráfordítást biztosító alapanyagaink megvannak, akkor már csak a lényeg van hátra a színes cukorkák, szóró csokik és cukrok, gumicukrok és marcipán díszek. Aki maga készíti a marcipánt (én fondant-ból, mert egyszerűbb és olcsóbb, recept kiskuktánál), az olyat vállaljon, amire futja a kézügyességéből (ez számomra komoly korlát), és napokkal előre elkészítheti, hűtőben egy hetet lazán kibír. Aki nem vacakol vele, vagy vegye meg (ha talál a kizárólagos szamosnál pont kedvenc figurát), vagy helyettesítse pl. gumicukorral, nálunk a törpös került az ovis muffin tetejére.
- vagy rendeljen egy jó cukrászdából három tortát.

A szülinapi program nem volt előre megbeszélve, de tudtuk, hogy a szüleim itt lesznek, és Christi Himmelfahrt végett szűnnapra is esik. Így azután átvonultunk nagycsaládilag Schleissheimbe, ami a világ legjobb döntésének bizonyult, ugyanis először megszakértettük a Deutsches Museum repülő kiállítását (bejárható repülők, megmászható irányítótorony, repülésszimulátor, repülő alakú mászóka, repülőcirkusz, és lábbal hajtható propellerrel működő körhinta, valamint repülők is), majd a szerencse pont éhségünk csúcsán egy sörkertbe kísért minket, ahol ettünk virslit, kolbászt, Leberkast (olyan, mint a szafaládé), krumplisalátát és óriási bajorperecet, ja és némi sört.
Ebéd után pedig irány a kastély, szülinaposak a nagyszülőkkel be a kastélyba, délután még alvó kistestvérek szülőkkel a kastélykert árnyékában. Emberek, beszarás. A Schleissheimi kastély nem sokkal kisszabásúbb intézmény, mint Versaille, viszont nagyon hasonlít rá. És ez a bajor hozzáállás. Semmi aprólékos báj, semmi a "kevesebb több" ideológia. Itt minden óriási és nagyvonalú. Mint a Bavaria szobor a Theresienwiesen.
És a kastély mellett Kleingarten Anlage. Az egy kiskert-társulás, egy egyesület bérli vagy megveszi a földet, és leosztja a tagjai között a kis parcellákat, akik csekély tagdíj fejében kötelesek gondozni, rendben tartani. Itt termelnek maguknak némi bio-t, egy-két szép növényt, felállítanak egy kis házat (ami nagyon kevés helyen akkor, hogy aludni is lehessen benne), és természetesen egy sörpadot és néhány nyugágyat. Ilyen helyeken tengetik szegény városi népek napfényes szabadnapjaikat...

Amikor pedig a fáradtsági szint a tetőfokára hágott, átvágtunk a biciklizők, motorozók és görkorizók hömpölygő tömegén, és haza vettük az irányt. Itthon előkerült az ünnepi porcelán, a Wicki a vikinges kölyökpezsgő, és a Dart Vederes torta, és az Alma együttessel versenyt énekelve felköszöntöttük Simit. A sors Simiként útjába szülinapja alkalmából három különböző, de azonos sorozathoz tartozó legókészletet sodort, így a nap hátralevő része a legók édesapával közös összerakásával, majd közös kipróbálásával telt. Mármint az ünnepeltnek. Az ünnepel anyja legyártotta a 30 muffint, az ünnepelt öccse pedig türelmesen kivárt 3,5 órát, míg végre levette az ünnepelt újonnan kapott lépésre villogó szandálját, és végre magára próbálhatta.

Majd este tízig Emil és a detektívek (kétszer egymás után). Annyira elfáradt, hogy nem bírt az ágyáig elmenni.

Még nagyon-nagyon sok ilyen boldog szülinapot, drága kis Simi!


2013. május 3., péntek

update - mely szavakat szar használat közben megtanulni II.

Einkehren = beleütközni (autómba egy másik autóval, hajnalban, ittasan...)

Nemsokára tájékoztatást tudok adni arról, hogy Németországban hogy működik a biztosítás.

Eddig a rendőrségről csak annyit, hogy a szélvédőmön várt egy cetli, rajta a rendőrség számával, amit felhívhattam, és bediktálták a károkozó adatait, hogy hívjam a biztosítóját.
Mivel közöltem, hogy a kocsim még járóképes, de olyan szögben áll benne egy másik, hogy nem tudok tőle kiállni, küldtek rohamosztagot, és egy kevéssé jóképű, ám annál szívélyesebb rendőrbácsi szép ügyesen kiállt nekem a kocsival, majd udvariasan lesöpörte a csomagtartóm földi maradványairól a másik autóhátsó ablakának földi maradványait. Tanulság annyi, hogy két gyerekkel már nem a szempilla-rebegtetés és a mellbedobás viszi rá az idegen férfiakat arra, hogy segítsenek, hanem a csapzott-elkínzott és/vagy kétségbeesett arckifejezés, ami akkor a leghatékonyabb, ha legalább egy gyerek ezalatt üvölt és/vagy rosszalkodik.

Annak, aki tartana attól, hogy idegen rendszámú kocsival jár Németországban, üzenem, hogy még e körülmények között sem kérdezett rá senki arra, hogy mióta használom itt a kocsit, vagy fizetek-e itt utána adót (igen, feleslegesen). Hála istennek eszükbe sem jutott rákeresni a rendszerben arra, hogy be van-e jelentve a kocsi Németországba, mert akkor képesek lettek volna hajnali fél ötkor áthívni minket a helyszíneléshez, így meg kényelmesen a másik oldalunkra fordulhattunk.

Az már csak egy költői kérdés, hogy hogy ad a férjem elsőbbséget a sokkal féltve őrzöttebb körülmények közül kényelmesen kiguruló férfijárgánnyal, ha nem néz balra, amikor kikanyarodik, ha meg balra néz, akkor hogy nem tűnik fel, hogy közel-s távol két kocsi parkol csak, egymásban.

Simikém kicsit megszeppent, így azzal vígasztaltam (nyilván csak őt), hogy nem is javíttatjuk meg a kocsit (ami tört már elől, hátul, karambolozott már ámokfutásnak eredt bevásárlókocsival, sőt, az ominózus augusztus 20-ai viharban lecsapott rá egy jókora faág is), hanem kérünk a papától egy újat (a papa nálunk az apuka, tehát nem a nagypapát akarjuk megpumpolni, bár mindkettőnknek - Siminek is, nekem is - teljesen mindegy). Én egy tűzpiros Twingóban gondolkodtam, de Simikének felcsillant a szeme, és azonnal vágta rá: "Jó, egy Ferrarit!"

A Verdák 2-ből Francseszkó Verdászkó a kedvence, és kiejtését is így képzeljétek: Ferrrrráárit!

Felőlem...