2013. október 31., csütörtök

bölcsivel szarul állunk...

Bölcsivel szarul állunk, erről nem is írok többet.

Más meg mostanában nem nagyon van. Úgyhogy inkább megmutatom, milyen halloween tököcskéket sütöttem, és azt hogyan ették meg a gyerekek.







2013. október 25., péntek

beszoktatás (csapó 2), kindle, lilahagyma

Aki szoktatott már be oviba/bölcsibe, az tudja, milyen. Csak annyit szeretnék róla mondani, hogy így 4+1 hét után asszem gerincprotkóra lesz szükségem, annyit ültem földön/két éves gyereknek szóló "székeken", ölben gyerekkel. Nagyon szar.

Az új bölcsi: jó.
A Peti tapasztalatai a bölcsikkel úgy általában: rossz.

Én egészen jól viselem, nem vártam gyors sikert ettől a második próbálkozástól, annak is örülök, ha nem menekül sírva. Ma pl. egész jó napot zártunk, hiszen így az ötödik napon a Peti végre ott volt 8-tól 12-ig. Velem. Természetesen, de ez így is ünnepelendő, mert az első nap 15 perc volt. Ezt követően pedig miden nap 15 percenként szólt, hogy menne. Hol szerényebben, hol harsányabban. Ezt alátámasztandó, csak arra szeretnélek kérni Benneteket, képzeljétek el azt a pillanatot, amint egy csupa pasztel szobában 11 csupa pasztel kisgyerek gyertyafényben, bio bircher műzlit falatoz, közöttük három nővel, akiknek az agresszivitása együttesen nem haladja meg egy hároméves kislány szintjét, és mindegyikük nevel(t) vagy három saját és 50-100 idegen gyereket (egyikükre, írd és mondd, rá is van kötözve egy) elképedve figyel minket, amint Peti úgy visít, mint akit éppen forráznak. Nem értik, hogy egy ilyen tüneményes kisfiúnak mi baja lehet egy ilyen tüneményes helyen, mikor ott van az anyukája is, és a műzlire külön az ő kedvéért nem bio-almadarabkákat, hanem mazsolaszemeket szórtak. Csak én tudom. De annyira abszurd, hogy nem hinnék el. A mazsolák kicsit összetrutyizódtak műzlivel. A műzli pedig önmagában elegendő ok a sírásra, nemhogy egy összetrutyizott mazsola, hogy a mazsolaszelektálás közben műzlivel összetrutyizódó ujjacskákról ne is tegyek említést. És ezek a szegény nők ott ülnek, és vágni lehet a tanácstalanságot. Mi tényleg a magyar Pikler intézetbe jártunk? Pedig tényleg. Itt mondjuk az utolsó gondozó- vagy védőnő is tudja, ki volt Pikler Emmi, otthon szinte senki, nem is baj, az Intézet már nem is használhatja a nevét, mert zsidó volt és kommunista (nem megerősített információ).

El lett nekünk mondva, amikor a Peti lelkesen megkóstolta, majd lelkesen kiköpte a saját malomban őrölt árpából készült kását, hogy a gyerekek szépen, lassan szokják meg az ottani kosztot. Én elhittem, még akkoris, amikor másnap Peti szó szerint kimenekült a szobából amikor terítettek, és hiába mutogatta neki mindenki lelkesen a kölesfaírtot, annak a látványától is csak egyre idegesebb lett (ki nem?). Mára azonban felsejlett bennem, hogy talán mégis lesz egyetlen kivétel a bölcsi pályafutása során, aki nem szokja meg ezt a fajta táplálkozást.

Hogy jót is mondjak, a Peti itthon mindenre azt mondja, hogy nem, a bölcsiben pedig mindenre azt mondja, hogy nein. Mást nem, de ezt két nyelven.

Egyébként a napok jól telnek, ma pl. vettem tejet,kenyeret, és 2000 liter olajat. Igen, ilyenek vannak. Megtankoltuk a házat (olajjal fűtünk ugyanis). Simit szórakoztatta, engem annyira nem, de nehogy elfelejtsem, hogy legközelebb ne pont előtte takarítsak ki, mert ugyan az olajat kívülről töltik be, de a pasinger bejön a kazánhoz, kikapcsolni, bekapcsolni, ellenőrizni ezt-azt. Olajos cipővel, természetesen.

Nagyon jó helyen lakunk, ugyanis nemcsak, hogy Németországon belül a legjobb Bajorországban (közel van Mo-hoz, gazdaságilag ők a legerősebbek, és szeretik a sört is), de Bajorországon belül a legjobb pl. Landshut, ugyanis itt valóban nagyon magas a bajor parasztok aránya, majdnem veri a München környéki településeken élő magyarok számát. És a bajor parasztok (immár persze nem azok, de családilag igen) a legjobb fejek. Végtelenül kedvesek, egyszerűek, őszinték, jól neveltek, jóindulatúak, nem tudom, mi a sznob ellentéte, de ők azok (asznobok?). Mindenre van megoldásuk, semmin sem akadnak fent, és megszokták, hogy az életük alapvetően "a jó tett helyébe jót várj" kerékvágában zajlik le.

Csak érteni nem lehet őket. Ugyanis bajorul beszélnek. Ez nem olyan, mint a német, csak kicsit kacifántosan, nem, ez teljesen más nyelvnek hangzik. Mi a Milánnal úgy véljük, hogy jóval fejlettebb a németnél, hiszen kikopott belőle a németben annyira gyűlölt névelő-ragozás, a nyelvtana (külön van neki) inkább az angolhoz hasonlít. De érteni még a kötőszavakat sem értem. Annyira, hogy ha bajorul beszél hozzám valaki, németül is elfelejtek (nem vicc).
Így azután igencsak megszokott az, hogy andalgok a Petivel az Aldiban, odajön egy néni, majd kiesik a száján, úgy mosolyog, negyed órát beszélget velünk, ha kérdez valamit, erőteljesebben mosolygok, ha továbbra is kérdőn néz, akkor bólogatok, ő pedig mondja tovább megelégedve megint tíz percig. A Milán nem akarta elhinni, amikor ezt először látta, hogy milyen jól elbeszélgetek velük. Be akarta beszélni, hogy biztosan értem egy részét, de tényleg nem. Na, így vettem olajat. A bácsi, aki megtankolta a házat, bajorul csacsogott. Még meg is kocogtatta nekem a fejét csóválva a tartály oldalát zseblámpával, hogy látom-e én is, hogy "utzafiktidürrelej", én meg, nyilván, bólogattam. Úgyhogy nem tudom mi van, de hallottam, hogy csobogott az olaj a vezetékben. Viszont a számlára azt írta, hogy az "összeg köszönettel átvéve" (Betrag dankend erhalten). A hivatalos számlára. Amit leadunk a könyvelőnek. Szóval ilyenek a bajorok.

Pár szót azért tudok: van a Pfirtit (grüss dich, de csak elköszönésképpen, amolyan seeya). A kisfiú, az Puppe (ezt a Milán nem hiszi el, foggalmam sincs, mit lehet ezen nem elhinni, mindegy, szótár nincs), és a vízszerelő, a Kindle (igen, mint az ebook). És itt jutunk el a cikis részhez, amikor valaki, aki bajorul beszél, mondjuk felhív telefonon. Pl. a vízszerelő ('ük bé dö kindl"). És nem ám úgy van, hogy ha hallják, hogy németül is csak nyuszog az illető a vonal végén, akkor átváltanak szótagolt hohdojcsra. Nem. Ha visszakérdezel, tök ugyanazt hadarják el megint, tök ugyanúgy. Szóval ilyen beszélgetések eredményeképpen szoktam oda jutni, hogy asszem holnap, asszem kettő körül jön valaki. Asszem a vízszerelő. De lehet, hogy pénteken négykor a villanyszerelő. Mindegy, majd itthon leszek.

Más most nem nagyon van. Ja, de fogyózom. Ne röhögjetek. Eddig is, csak úgy ímmel-ámmal, de most már nem uzsonnázom csokitortát arra hivatkozással, hogy az ebéd csak töltött káposzta volt. Olyan lesz, mint az a régi nagy fogyókúrám, csak nem Krisztánál reggelizem, és nem is együtt ebédelünk a csapattal, hogy mindenki kiegye a salátámból a lilahagymát. pedig nem bánnám ám most sem. Mindig túl sok lilahagymát tesznek a salira a Jamben...
Szurkoljatok!

Puszi nektek!