2013. november 23., szombat

énekóra

Járunk már megint, kitartóan, utolsó verítékünkkel minden péntek délután énekórára, Musikalische Grundausbildungra.

Ugye a blog elején már meséltem arról, hogy Simi nem az az "űljünk csöndben és figyeljünk szorgalmasan" típus, ami nem mondom, hogy egyáltalán nem aggaszt így az iskolakezdés előtt.

Viszem tegnap a Simit, aki erre az órára sokkal szívesebben megy be, mint a tavalyira (noha a tanárnéni ott mérföldekkel volt szimpatikusabb), így eddig mindig gyorsan bekísértem a gyereket, ráköszöntem a nőre, és már rohantam is ki a teremből.

Hogy a kép teljes legyen, rajtam kívül csak olyan szülők mennek be a terembe (és talán köszönnek), akiknek a gyereke nem tudja egyedül levenni a cipőjét. A többiek csak messziről integettek, a nőhöz meg  egy szavuk se, mert távozáskor a gyerekek csak kiözönlenek, a helyükre meg özönlik egy másik adag. Vannak szülők, akik kedvesen üldögélnek a gyerekeik mellett előtte/utána, de az is igaz, hogy a múlt héten két család teljesen felügyelet nélkül kiengedett három 2 és 5 közötti kisfiút a parkolóba játszani. Abba, ahol az autók jönnek-mennek... szóval, hogy nem én vagyok a legszarabb anya a társaságban, noha kétségtelenül én töröm a legjobban a németet (mármint azok közül, akivel beszélt már valaha, mert bejár köszönni).

Szóval én csattogok be, tök jókedvűen, mert a Peti otthon alszik a Milánnal, én meg bevásároltam egész hétvégére a piacon, megvan az anyukám szülinapi ajándéka, a Simit az oviban nagyon megdícsérték, és tök jó zene ment a rádióban.

Erre elcsigázottan néz rám a banya, hogy a Simi annyira fárasztó, mert akadályozza az órát, és nem tudok-e csinálni én valamit. Namármost, én rendesen el is szégyelltem volna magam, de egyrészt jó kedvem volt, másrészt nemrég vontak le 400 eurót a számlánkról e nőszemély részére, harmadrészt rendesen nő az önbizalmam, mivel lefogytam 5 kg-ot és a hajam is jó. Kedvesen megkértem a Simit, hogy próbáljon meg ma jól viselkedni, mert a néninek nehéz megtartania az órát, ha ő eleven. De visszamentem a satrapához, és mondtam neki, hogy a gyereknek több feladatra lenne szüksége, mert akkor viselkedik így, ha unatkozik (nesze neked!). Ő meg így-meg úgy, hogy nem minden gyerek egyforma, és hogy nem mindenki érti meg azonnal, hogy mi a feladat, és amíg ő a kicsit lassabbaknak magyaráz, a Simi rosszalkodik.

Most komolyan kérdezem: miért velem beszél? miért a Simi a rossz? Miért nem hívja be soha egyetlen pedagógus sem a jó, de buta gyerekek szüleit, hogy sajnálja, a gyerek annyira lüke, hogy feltartja az órát, mert mindent háromszor kell elmagyarázni, de a többiek már régen csinálhatnák a feladatot? Tessék otthon kicsit többet foglalkozni vele, feladatokat adni, és megnézni, hogy el tudja-e végezni.

Miközben beszélünk, 5 kisfiú futkározik a szobában körbe-körbe (nem hangosan, nem veszélyesen, csak jókedvűen), csak addig, amíg a többiek a (lassabbak) a cipőjükkel foglalatoskodnak. Kérdi tőlem, látom-e. Látom én. Szörnyű. Tényleg elviselhetetlennek tűnik. Mondja túl nagy a csoport. Mondom, ha van kisebb, szívesen átmegyünk. Mondja nincs, az utánunk következőben is ennyien vannak. Ez biztosan megint az én hibám, mert egy év alatt 40x400 euróért én nem szeretnék 2x2 órát tartani. Na, megenyhül, hogy tudja ő, hogy péntek van, meg minden.

Simi, aki nem egy különösebben elveszett gyerek, hallva a beszélgetést, mentő ötlettel áll elő. Ő ma igazán jó lesz, cserébe én hozok neki egy Kindertojást. Nyilvánvalóan ebben maradunk.

Egy óra múlva állok az ajtó előtt, zsebemben a tojgli, mivel ismerem a gyereket, ha azt mondta, hogy jó lesz, akkor jó is lett. Jönnek ki vidáman, a Simi a szája elé tette a kottát. Ránézek e nőcire, látszik rajta, hogy mélyen elítéli, és a pokoli rosszaság jeleként értékeli, hogy a Simi a szája elé teszi a kottát. Átlátom, hogy ez a gyerek ennél a spinénél nem tud jó lenni. De Simi ebből mit sem érzékel, kéri, hogy kérdezzem meg a nőcit, hogy milyen jó volt, megérdemli-e a csokit. Innen tudom, hogy a gyerek jó volt. Megkérdezem, a nőci meg csak hápog, hogy "igen, egy kicsit ma jobb volt..."

Hát, én így nem tudok mérges lenni a fiamra. Most adok magamnak pár napot, hogy lehiggadjak, és eldöntsem, továbbra is bejárunk idegesíteni ezt a nőt, vagy egyszerűen felmondok, és járunk úszni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése