2013. december 19., csütörtök

Miért kezdődne egy karácsonyi műsor 14.45-kor?

Biztos mindenki könnyen az eszébe tudna idézni egy szívfacsaró jelenetet valamelyik amerikai filmből (pl Gru), amelyben édes kicsi gyerekek kukucskálnak a függöny mögött egy karácsonyi fellépés előtt, lesik, hogy megérkezik-e a szülő, aki túl elfoglalt.
Az én szívem is elfacsarodik ilyenkor. Ha pedig egy hasonló előadásra késve érkező szülőt látok, mélyen elítélem, mert ugye hogyan lehet ilyesmiről elkésni.
Még akkor sem éreztem másként az ilyesfajta szülők iránt, amikor ma megérkeztem a Simi karácsonyi előadására pont abban a pillanatban, amikor felhangzott a taps, és a gyerek meghajolt.
Mi a fenének kezdődne valami .45-kor? Természetesen .30-kor kezdődött...
És nem ám beoson az ember észrevétlenül.Miután sikerült megbirkóznom a könnyeimmel a második műsorszám alatt (amit a másik csoport adott elő), az összes óvónő egyesével jött oda megkérdezni, hogy minden rendben van-e, mégis kit kellett kórházba szállítanom. Hiszen komoly munkám van abban az imidzsben, aminek keretében magamat megbízható, felelős és törődő anyukának állítom be, így a távollétem mintegy tüntetésnek számított.

Kicsi öröm az ürömben, hogy két hónapnyi rendületlen próba után tegnap Simike végülis úgy döntött, hogy mégsem játssza el a főszerepet...

Boldog születésnapot, anyuka...

2013. december 6., péntek

Peti beszokott.

A PETÍÍÍ BESZOKOTTTTT!

Szeptember 9-én kezdtünk, igaz kihagytunk másfél hónapot, de december 3-ára beszokott.
... a csatát én nyertem...

Csütörtökön voltam németórán. Az érzést ahhoz tudnám hasonlítani, mintha új pasim lenne. Sőt jobb, mert megvan a régi, jól bevált pasim is. Tehát annál is jobb, mintha új pasim lenne. Nekem most jó. És a gyerekeknek is, mert ilyen türelmes még soha az életükben nem voltam velük. A karácsonyi készülődésben ott tartok, hogy mélybordó csíkokat horgoltam, hogy át tudjam kötni velük a kanapé díszpárnáit, mintha ajándéknak lennének becsomagolva:


Jól el fogom tenni őket, mert ilyesmire úgysem lesz többet az életben időm... Na megyek szaloncukrot gyártani és németházit írni.

Mama, igazad volt, a manók mégsem húztak le engem a listáról...

Nálunk is járt a Mikulás...









Előre is kívánok mindenkinek szép karácsonyt!

2013. december 3., kedd

5 dolog, amire mostanában rájöttem

Elmentünk egy gyönyörű téli hosszú hétvégére Bad Reichenhallba, ami, ahhoz képest, hogy eddig nem is hallottam róla, egy igazi Winter Wonderland (avagy Winter Zauberland). 10 méterenként áll egy karácsonyfa, feldíszítve, az utcán, a kávézókban, a boltokban és a szállodákban is. Aki esetleg most felháborodik, azt megnyugtatom, hogy vagy nem igazi, vagy visszaültethető. Petinket nem lehetett lebeszélni arról, hogy elkezdje kibontogatni a szállodánk halljában álló műfenyő köré dísznek szánt ajándék-dobozokat. Ki tudja, hátha van benne valami, ami neki pont jó lesz.

Az közismert tény, hogy gyerek nyaraláson rosszabbul viselkedik, mint egyébként. Ez rendben is van, erre fel is készülünk. De az első dolog, amire rájöttem, hogy a gyerek annál rosszabb, minél puccosabb helyre mész (1.), és minél fontosabb lenne, hogy legalább az étkezések időtartamára:
- ne köpködjön,
- ne ordíbáljon,
- ne lövöldözzön a kezével, a villával, a rántott hússal
- a legidegesítőbb mesesorozat főcímzenéje helyett a kiskarácsonyt dudorássza,

- ne álljon fel a székre, asztalra, stb.
- ne autózzon a festményeken,
- ne kiabáljon idegenek után olyan dolgokat, amiket te sajnos nem értesz, illetve

- utazás közben ne utánozza szamarat a Shrek 2-ből (megérkeztünkmár? megérkeztünkmár? megérkeztünkmár?).
Apartmanban, ahol alsógatyában vacsorázhatnak a tévé előtt, majdnem angyalok. Egyiket sem csinálják a fentiek közül...

És Németországban vannak, akik odajönnek szólni, hogy így-meg-úgy ne hagyjuk, hogy a gyerek ezt-meg-azt csinálja. Tavaly még elszégyelltük magunkat, most viszont már tudunk (elsősorban én) annyira németül - a Milán is tud, csak én vagyok a visszaszólogatósabb. Sokkal visszaszólogatósabb - hogy az szégyellje el magát, aki odajött. A második, amire rájöttem, hogy aki nem bírja a gyerekeket, annak mindig rossz a frizurája (2.). Kócos vagy lenőtt. Inkluzíve az énektanárnő is.

Abban a kivételes helyzetben voltunk, hogy a szüleim is ott voltak velünk, így a felnőtt-gyerek arány 4-2 re javult, ami már alulról súrolja a kibírható kategóriát, továbbá napi minimum 30 perc lehetőséget biztosít a szülőknek pl. közös szaunázásra. Azok a nagyszülők, akik az unokáktól két országnyi távolságban élnek, extrém unokahiányban szenvednek, következésképpen minden unokával töltött pillanatot megpróbálnak maximálisan kihasználni. Így volt alkalmam megtapasztalni azt is (3.), hogy két gyereket négy felnőtt három nap alatt képes lefárasztani. Ez az egyenlet matematikai szabályoknak nem engedelmeskedik: két szülő két gyereket soha sem képes eléggé elfárasztani. Ők ugyanis hamarabb fáradnak, és amíg az egyik hisztizik, a másik töltődik, ami a szülőkre nem igaz, még akkor sem, ha úgy tesznek, mintha nem figyelnének a hisztizőre. (4.)

Szóval kitartásunknak (és néhány eurónknak) hála, hazaérve kiélvezhettünk egy egész délutánt, amikor Örökmozgó Peti ült, és Dulifuli Simi elégedett volt. Én ezt az időt rántott hús készítésére pocsékoltam. Tanulság - ha pihenni szeretnél, ne kérdezd meg a családodat, hogy mit szeretnének enni, hanem süssél mirelit pizzát (5.).