2014. március 27., csütörtök

lottó, putzerei, közbiztonság


Kettő darab előfeltevésem volt, amikor ide költözünk.
1. Ez a világ legbiztonságosabb környéke.
2. Viszont sajnos nincs patyolat.

Aki ismer, tudja, hogy megvannak a magam dilid dolgai. Ez korral sajnos nem javul... Szóval, amikor anyukám 16 éves koromban úgy döntött, hogy ideje megtanulni vasalni, én érdeklődve fogtam hozzá. Mindig szívesen néztem, ahogy vasal. Ám amikor belefogtam, éreztem, hogy megy ki a fejemből a vér, annyira rosszul lettem, hogy le kellett ülnöm. Azóta azért még próbálkoztam kb. kétszer, de az eredmény meg a férjemnek nem tetszett, úgyhogy abban maradtunk, hogy akkor én vasalni nem fogok, ha nagy ritkán mégis muszáj valamit kivasalni, majd ő megteszi. Az ingek ugye ilyenek... A vasalásmentesek valahogy neki nem jönnek be.

Azután, ahogy ránk szakadt a nagy Nyugat (vagy mi szakadtunk a Nyugatra, ki tudja), egy tönkrement cipzár okán összebarátkoztam a mosodás fickóval a kedvenc dachaui áruházam előterében. Így az ingviselés elég egyszerű dolog lett, még két gyerekkel is könnyedén elvittem a koszosakat és hazahoztam a tisztát.

Mígnem elköltöztünk. És kerestem itt is tisztítót. Olyat, ahová egyszerűen eljutok, esetleg útba esik, és kocsival is le lehet a környékén parkolni. Kerestem, de nem találtam. Csak a bevásárlóközpontban találtam, ahová ritkán megyek, viszont fizetős a parkolás. Nem jó, nem jó. Egy ideje bele is törődtem, hogy itt nincs normális patyolat, és csak gyűlnek-gyűlnek a vasalatlan ingek...

Jó-jó, hát nem lehet minden tökéletes, közben ezen a környéken minden zöld, romantikus és békés, gyerekek délben egyedül mennek haza a suliból, bicikliznek, rollereznek, játszanak az utcán, stb. Az ingekkel meg csak lesz majd valami...

Egyszercsak, múlt szerdán délután elég komoly rendőri jelenlétre lettem figyelmes. Minden sarkon egy autó, a levegőben helikopter. Az hamar ki is derült, hogy miért, valaki fegyveresen kirabolt egy lottózót. Ezen is eléggé felindultam, de gondoltam, nem sok közöm van hozzá.

Mígnem ma a kezembe került egy újság a kirabolt lottózó fényképével: ez a mi városrészünk lottózója. Szörnyű, itt a nyugalom kellős közepén valakinek eszébe jutott fegyvert ragadni? Arra járna haza a gyerek az iskolából! Szó sem lehet róla, arra sem megyünk többet!
De nézem-nézem a képet. A kirakat bal felső sarkában nem az vankiírva, hogy "patyolat, szennyes ruha leadása itt?"

Das Lottogeschäft an der Kalcherstraße auf dem Hofberg ist am Mittwoch überfallen worden. Vom Täter fehlt bislang jede Spur. (Foto: kf)

2014. március 26., szerda

a lónak is négy lába van...


A képen látható legnagyobb gyerek pasi a férjem. Aki hétfőn este hosszasan ecsetelte, hogy sem elég szigorú, sem elég következetes nem vagyok a gyerekekkel. Kedden IKEÁ-ban voltunk. Előre tisztáztam a fiúkkal, hogy aki rosszul viselkedik, az nem kaphat fagyit az étteremben. Simi (a képen hátul) nem fogadott szót, én mondtam neki, hogy nem kaphat fagyit. A férjem magunk között hozzá is fűzte, hogy igen, így kell ezt csinálni, így majd megtanulja, és nehogy megszánjam, tényleg ne vegyek neki fagyit.
Nem vettem.
Ellenben, amikor csomagoltam az évek óta áhított, csipkézett szélű, rózsaszín tányérjaimat, mit látok?
Ő, a szigorú, a konzekvens, az okos és zord atya, na mit csinál? Áll a fiúkkal a gumicukros standnál, a gyerekek kezében egy-egy zacskó és engedi unszolja a fiúkat, hogy vegyenek a zacskóba minél több gumicukrot.
Most akkor én nem vagyok elég szigorú, vagy az volt a baja, hogy túl anyásak lettek?