2014. október 2., csütörtök

egy újabb mérföldkő

Először kilépni a nagyszülők kapuján a férjjel kettesben, a dedet hátrahagyva, a nagyszülők gondjaira bízva, míg mi megvacsorázunk és megnézünk egy filmet: nagy dolog.

Először otthagyni egy gyereket úgy a bölcsődében, hogy nem sír utánad: megható dolog.

Először eljönni úgy az oviból, hogy elfelejt tőled elköszöni, mert a barátai jobban érdeklik nálad: megnyugtató dolog.

Először kiarakni a gyereket az iskola előtt, és egy bokorból figyelni, ahogyan az elsősök zavart lelkesedésével szedi a lábait befelé, és küzd előre a hátán ellensúlyként lifegő, óriási iskolatásákával: leírhatatlan dolog.

Felkészültem rá, hogy nemsokára egy sarokkal előbb kell majd kiarakni, és hogy az egyetemre valószínűleg majd egyedül szeretne eljutni (maximum az apja kocsija kellene neki, de hátha az apja addigra már nem olyan kocsikkal jár majd, ami legfeljebb 20 éveseknek való...)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése