2014. október 18., szombat

Egyetem, Regensburg, Jogi Kar

Kérem szépen, a gyermeknevelés mellett ez lett a mellékfoglalkozásom.

Tavaly nyáron ugyanis elsétált a házunk előtt egy nagyon helyes nő, körülbelül úgy nézett ki, mint én 30 év múlva. (Jó, hát szerintem helyes, az ellenségeim biztosan visszataszítónak találnák.) Itt lakik az utcában, köszöntött minket, mivel nemrég költöztünk ide. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozunk, és elmesélte, hogy ő a repülőtéren dolgozott évekig. Mondtam, hogy az nagyon jó lenne nekem is (itt aki végképp nem talál állást, azt mindet fel is veszik ott testreszabott feladatkörbe, úgyhogy nagy aduász, fél óra autóval). Megkérdezi, miért, mi a végzettségem. Mondom jogász.
Kérdezi: elégedett leszel egy olyan állással, amihez túlképzett vagy? Miért nem dolgozol a szakmádban tovább?

Amikor megfogalmazódott a kiköltözés gondolata, a környezetem részére azonnal leszögeztem, hogy "márpedig én akkor nem dolgozom tovább jogászként, mert senkienk még a legpervezebb álmában se forduljon meg, hogy én akár egy napot is tanulok még az életben!". Nyilván az ilyen kijelentéseket büntetik odafenn, és már akkor be kellett volna vágni egy képet rólam a mondat mellé, amelyen 600 fő között ülök egy előadóban, térdemen egynsúlyoza a kabátom, táskámat és egy 600 oldalas BGB-kiadást.

A kiköltözés során abban a gondolatba ringattam magam, hogy van 3 évem (mindenórás voltam a Petivel), hogy kitaláljam, mi tenne igazán boldoggá, és majd azt csinálom. Sőt, még azt is kijelentettem, hogy az én karrierem most lezárult, amíg a gyerekek annyira nagyok nem lesznek, hogy már nem kérnek belőlem, nem is foglalkozunk vele többet. Én végülis a "csúcson" hagytam abba... A három év alatt nem sok értelmes jutott eszembe.

És akkor jön a nő, aki 30 év múlva én vagyok, és egy napsütéses vasárnap délelőtt, amikor a legnagyobb gondunk az volt, hogy melyik sörkertben van nagyobb játszótér (azt is megmondta, egyébként), nekem szegez egy ilyen kérdést. És talált. Mert ha őszintén akartam válaszolni a kérdésre, akkor nem tudtam azt válaszolni, hogy "dehogy, bánja fene a kosztümöket, ügyfeleket, bíróságot, adrenalintermelő tárgyalásokat, pernyertességeket és -vesztességeket, a tiszteletet, a bizalmat meg a hálát, nomeg az éjszakába nyúló agyalást, körmölést, ipadet, jó autót, stb".

Elgondolkodtam, na. És akkor az élet elibém sodorta a Noit, akit 10 éve láttam utoljára, még együtt kezdtük az egyetemet, de őt ide sodorta a szerencse, no meg a szerelem. És ő hol dolgozik éppen? A regensburgi egyetem dékáni hivatalában. Noi pénteken este lépett vissza az életembe, és mivel ő egy hallatlanul hatékony valaki, szombaton reggel 9-re pontosan körvonalazott két éves tervem volt, kiválasztott nyelviskolával, testre szabott nyelvvizsgával, kiegészítő szakkal együtt.

Az első év úgy nézett ki, hogy a Peti elmegy bölcsibe, én meg a nyelviskolába, és van két félévem, hogy megcsináljam a TestDaf-ot színötösre, ami egy felsőfokú nyelvvizsga a német felsőoktatásba készülő fiataloknak. Meg nekem. Namármost, aki ismer (aki nem, az meg honnan tudna erről a blogról, ugye) az tudja, hogy számomra az a csekélység, hogy az elhatározás pillanatában még nehézségett okozott bejelenteni az oviban, hogy Simiért szerdán délben jövök, egyáltalán nem okozott álmatlan éjszakákat, sőt, kifejezetten doppingolt.

A bölcsődés beszoktatás egyáltalán nem ment zökkenőmentesen, de erről sokat írtam akkoriban. Mégis megkezdtem határidő után a felsőfokú tanfolyamot, ahol meglepődtem, mennyire elérem a színvonalat, és amellett, hogy (reményeim szerint) életre szóló barátságokat kötöttem, május végén letettem a TestDafot, igaz, egy négyes volt benne.

Szépen jelentkeztem az egyetemre, anyukám egy éjszakán keresztül kereste az érettségi bizonyítványomat, de meglett, lefordíttatam az összes diplomámat, szakvizsgámat, satöbbi. Határidőre beadtam mindent, majd vártam a fejleményeket. A felvétel egyébként, annak, aki teljesíti a kritériumokat (nyelvvizsga, diploma, tandíj) automatikus.

És vártam, vártam, vártam. Nem történt semmi. Elkezdtem izgulni is. Hívtam a Noit, ő sem tudott semmit. Azután egy napos szeptemberi délutánon, hazaérve a játszótérről, találtam a postaládában egy levelet, miszerint az érettségim nem egyenrangú a némettel, ezért a végzettségemet nem lehet figyelembe venni.

Bennem összetört egy világ. De tényleg.

Másnap tudtam elkezdeni telefonálni és utánajárni. Kiderült, hogy az érettségimnek semmi baja, az "csak úgy odaírták". A diplomám nem egyenértékű, mert végigfuttaták egy rendszeren, ami kidobta, hogy olyan nincs is.

Mi van?

Elkérem a nevét a fakultáson dolgozó kollégának, akit felhívhatok. Ez egy darab krapek, akinek az a neve, hogy Verwaltungsamt. Hivatal, egy személyben. Megnyugtató. Namost ő aznaptól három hét szabadságra ment. Mire visszajön, a beiratkozási határidő letelik, a két orientációs hét, amelynek során hasznos információkat osztanak meg az újoncokkal, bőven véget ér. Internet szerint helyettese is van, felhívom, kiderül, hogy egy éve nyugdíjas. Kapok helyette még egy számot, arról hosszú beszélgetés után kiderül, hogy a gazdasági karon van, de szerinte nem fogok telefonálással elérni semmit, menjek bíróságra. Én tudom, mert érzem, ha egy baromtól függ minden, akkor bőven elég azt az egy barmot meggyőzni az igazamról.

Megkapom az igéretet, hogy tekintettel a szabadságolásra, beiratkozhatok még majd akkoris, ha a a "hivatal" visszajött a szabiról. Nincs mit tenni, várok három hetet. Ezalatt az idő alatt az önbecsülési faktorom megtizedelősött, sőt, érdekes módon németül is teljesen elfelejtettem. Jelentkezni akartam végre cukrásziskolába, de közölték, hogy túlkoros vagyok már hozzá. Megpályáztam egy tök jó állást, amit nem kaptam meg. Visszaszedtem a nyárvégi fogyókúrám alatt leadott kilókat, és abbahagytam a rendszeres mozgást is. Viszont a gyerekeket kényelmesen beszoktattam az oviba és az iskolába.

És eljött az október 6. Igaz, az intézkedés lehetetlensége miatt ismételten megosztottam a környezetemmel megváltoztathatatlannak tűnő nyilatkozatomat, miszerint nem leszek többé jogász, és egy napot sem akarok tanulni. Azért 5-dikén sikerült annyira felbosszantanom magamat az elutasításon, hogy igencsak szerettem volna mégis meggyőzni a "Hivatalt" hogy igenis rendes jogi diplomám van nekem is.

Hétfőn felhívtam tehát a Hivatalt, és elpanaszoltam magam. Ő abszolút értetlen volt, de azt kezdte kapizsgálni, hogy ez a helyzet mégsem olyan egyértelmű, hogy ilyen diploma nincs is. Jó-jó, szeretné látni eredetiben a diplomámat, szkenneljem be neki. Aha, egy A/3-as marhabőrt, fapecséttel.
Kocsiba ültem, és úgy döntöttem, itt az ideje felkeresni őket személyesen is. Bevonultam a diplomámmal, amit pont úgy vetettem vállamra, mint 2004. június 9-én, csak nejlonzacskóba tekerve. Kiterítettem a Hivatal előtt. És akkor fény derült a turpisszságra.

Az egyetemek között működik egy információs rendszer, amiben szépen sorban szerepelnek a különböző karok által kiadott különbözőm elnevezésű diplomák. Be kell adni belőlük kettőt, pl. a regensburgiét (mert azzal kell egyenértékűnek lennie az enyémnek) és az ELTE ÁJK-jét. És akkor ez kiad egy számot, hogy mennyire egyeznek. A "Hivatal" 4-estől felvesz. Csináljuk együtt.

Beírja a regensburgiét, oké. Beírja hogy ELTE ÁJK, oké. Mutassam a diplomámban, mi a benne a megnevezés. "Állam- és jogtudományok doktora". Nézzem meg - így a Hivatal - be sem tudja vinni, mert Ál- után nem is enged még egy l-et leütni. Mint a GPS-ben, ha nincs ilyen utca. Nemkicsit lettem ideges.

Mondom, próbáljuk meg akkor, hogy "jogász". Szerencsére annyira volt rugalmas, hogy ez a szó ugyan nem szerepel a diplomámban, de elhiggye, hogy ez a jurist magyarul. Beírja. Kérdi, hogy van a Doktor Würde magyarul, Doktori Cím. De jó, ezt így engedi. (De jó...) Ez így 5-re passzol neki. Megkönnyebbülünk. Mondja azzal a feltételesen egyenértékű, hogy a jogrendszer alapjaiból vizsgát teszem. Mondom, pontosan ezért jelentkezem az LL.M-re.

A Ku--- ---ját annak a fogalmazónak az igazságügyi tárcában, akit megkértek, hogy tegnapra mondja meg, milyen címet kell internacionálisan felvinni az elektronikus hálózatba, és nem nyitotta ki a diplomáját, mert annyira kézenfekvő volt neki, hogy a szó "jogász".

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése