2015. május 13., szerda

vissza az élet sűrűjébe

avagy A Nagy Comeback

Kedves Olvasóim!
Pártoljatok vissza, mert újra itt vagyok.
Négy év után ismét a helyemen: napi 8 órában egy számítógép előtt, egy gyerek nélküli helyiségben.
Most ismét azt mondhatom, hogy dolgozom, miközben a blogommal vagyok elfoglalva. Írnivalóm meg annyi van.

Kezdjük azzal, hogy mi is van most.

Szóval becsületes foglalkozásom jogász lenne. Arról azért már írtam, hogy amikor a Hivatalt (nagy hával) otthagytam, nem akartam a világért sem újra jogász lenni. De ez is olyan, mkint a szülés, közvetlenül utána, szaros pelusok között, kialvatlanul, soha az eredetibe vissza nem rendeződő testrészekkel az ember egy életre megfogadja, levelet ír magának, megígérteti a másikkal, hogy mindenképpen lebeszéli, bármi is jöjjön: ezt soha többet megint. Azután meg csak elkezd hiányozni a selymes bababuksi, a tejmosoly, meg a többi. Pláne, hogy sem rózsaszín kisszoknyánk, sem hajasbabánk, sem ribanc-barbink nem volt még...

Szóval cudarul elkezdett hiányozni az is, hogy én osszam az észt megint, így elkezdtem a regensburgi egyetemet, ami szuper is volt. Meg jogászként kontárkodni. Na arról nem mesélek semmit, mert emlékezni sem akarok rá. Elég az hozzá, hogy a német jogászok még sokkal többen vannak, és pofátlannak is jóval pofátlanabbak, mint a magyarok. Viszont az itt élő magyarok meg (nagy tisztelet a kivételnek, de annak meg ugye nincs jogi problémája) szintén pofátlanabbak mint az egyszerűen "csak" magyarok. Mert mondjuk nem fizetnek. Háromból három után úgy döntöttem, hogy ennyi ebből elég is volt. Kész, kilépek ebből a bandából, amiben egyáltalán nem érzem jól magam, és, hogy az élet beigazolja a döntés helyességét, nem sokkal később M. kezelt egy velem egyidős ügyvédnőt, aki csontsoványan gyomorfekéllyel küzd. (Mondjuk a csontsovány rész nem lenne annyira szörnyű...)

Úgyhogy élesváltással kereskedő lettem. Kevés szülőnek teljesül az az álma, hogy a gyermeke annyira szófogadó és hagyománykövető legyen, hogy az ő pályáját vigye tovább. Nos én 34 év alatt mindkét szülőm pályáját magamévá tettem, úgyhogy rám nem lehet panasz, még akkor sem, ha a karácsonyi asztalnál minden évben tejfölös kenyeret ettem csak.

Úgyhogy ülök itt a galériámban Németország szívében, és várok. Hol a vevőkre, hol a szállítmányra Magyarországról, hol arra, hogy beszereljék végre az internetet, hol a gyerkekre, hol arra, hogy végre hat óra legyen és mehessek haza mosni, főzni, mosogatni, rendet rakni, takarítani.

És az alatt a hat hét alatt, amíg arra vártam, hogy az európai technológia őshazájában, a tudásbázis szivében kialakítsanak végre egy elfogadhatóan szélsebes internetkapcsolatot, hogy végre kártyaleolvasóm lehessen olyan weblapokat is meg tudjak nyitni, amik telefonról kezelhetetlenek, egy csomó vicces dolog jutott eszembe, amit egy üzletet nyitó anyuka a cybervilággal megoszthat.

Puszi mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése