2016. január 25., hétfő

írjunk egy kis blogot

Nem tudom, hogy van az, hogy van ez a jó kis blogom, meg a csomó minden, ami történik velünk, és a kettö mégsem igen jön össze.

Mostanában a helyzet az, hogy föállásban tolmácsolok és festek, valamint anyáskodom.
Volt egy 10 hónapos intervallum, amikor heti 48 órát dolgoztam (elvileg), na azalatt szétesett a háztartás és elzüllöttek a gyerekek. Egy szép napon, amikor a knapp 4 éves gyerekünk harmadszor kakilt be, eldöntöttem, hogy ennek véget vetek.

A napjaink mostanra már kellemesen telnek, én ugyan pénzt érdemben még a kis tevékenységeimmel sem hozok a házhoz (mert finnyázom az ügyfelelim kiválsztásánal, valamint nincs pofám elkérni annyi pénzt, amennyi egyébként jogos lenne), de a család végre tiszta ágynemüben tér nyugovóra, és többnyire reggelente is van választék tiszta ruhából. Mondjuk nagy házitündérke most sem vagyok, de magamhoz képest azért nagyon igyekszem. Ami fontosabb, hogy érezhetöen sokkal több idöm és türelmem van a gyerekekhez (ami kell is), tudunk közösen gyakorolni, leckét írni, játszani, sütni, és esténként rendesen beszélgetünk egymással. A gyerekek tudomásul vették, hogy az itthonlét nem egyenlö a tévénézéssel, mi pedig tudomásul vettük, hogy nem fognak végigenni ötfogásos gourmet vacsorákat.

Az elmúlt év hozadéka amellett, hogy a végére mindenki egészséges lett (ami sajnos többször is megkérdöjelezödött), egy családi ház, amit Ö rakott össze, és 20 kiló, amit én hagytam el. Nem rossz-nem rossz, de idéntöl mégiscsak többet várunk. Nekem le kell tennem egy jókora mestervizsgát, végre rendesen meg kell tanulnom festeni, és dédelgetünk egy igazán ütös webshopot is.

A fö cél azonban, hogy a gyerekek kiegyensúlyozottak legyenek, úgy teljesítsenek adott helyen, ahogyan az tölük elvárható, és hogy kihozzák magukból a maximumot, ami bennük rejlik. Nem könnyü bizonyítani egy idegen országban, de mi mégis meg fogjuk próbálni. Persze van, akinek könnyebben megy, mert ugyan saját magát nem értékeli túl nagyra, de mégiscsak kinevezték föorvosnak 35 évesen, egy olyan országban, ahol nem fogta a kezét egyetemista korától a szakma krémje (akiket senkije sem ismert korábban).

Nekem meg végre rákerült a bankkártyámra a "Dr" elötag, ami nekem 5 évembe telt, miközben a család hímnemü doktorjának csak egy hetébe, de utólag mindegy is. Igaz, hogy a bankkártyát nem a saját, hanem a férjem nevére postázták (emelte ki jó hangosan a belvárosi bankfiókban dolgozó ügyintézö kisasszony), de biztosan jó lehettem, mert a címzett végülis továbbította nekem. Azért milyen élete lehet a német nöknek, azaz a HVB Bank posh ügyfelei feleségeinek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése