2016. október 24., hétfő

a múlt héten elveszett

Egy uzsonnásdoboz (kétszer, mert egyszer meg is került).
Egy macis sapka (köszönöm mama, hogy ezt horgoltad nekem - persze nem, de ö úgy tudta).
Egy német házi.
Egy másik német házi, amit az elsö Vorschule foglakozáson adtak fel, és én gondosan lefüztem kicsi, színben a táskához passzoló mappába - mappástul.
Egy mellényke.
Fél pár csuklóvédö.

Mindez azokkal együtt, amiket mióta nem találunk...

Valamint eltört két pohár a mosogatógépben, ùgyhogy Mazel Tov!

2016. október 23., vasárnap

Mindeközben

Simi iskolás, harmadikos. Aki olvasta ez elözö bejegyzést, az tudja, hogy szenvedélyesen hegedül, mi meg szenvedélyesen hallgatjuk. A hegedü tanárneni egy mese, valami fenomén, én ilyen pedagógussal még nem taálkoztam, pedig találkoztam már sok jóval. Na jó, talán találkoztam már ilyen jóval, de ö is mindenképpen a legjobbak közül való. Nemcsak a zenét szereti, hanem a gyerekeket is, de nem úgy, hogy engyem-bengyem, hanem tisztletettel, elvárásokkal fenöttként kezeli öket. Persze van olyan anyuka, meg volt tanítvány, akik nem szeretik, öket nem tudom megérteni.

Az iskolában most az a jó, hogy a tanítónéni értelmes, tehát a gyerek tiszteli, így nem fütyül, és nem teszi fel a lábát az asztalra, ha óra van. Cserébe az ÙJ a Simike füzeteibe akkor is azt írja, hogy "szép volt Simi", ha van benne hiba, es a 2-es (azaz 4-es) dolgozatokrais ráírja ugyanezt. Ez egyébként nagyon tetszik, hogy itt a 2-es jó jegy, a 3-as figyelmeztetés, még a 4-es is elmegy, nincs az 1-eseknek (azaz az 5-nek) olyan mindent elsötétítö csillogása, hogy a gyereknek stresszelnie kellene. Valóban, tök jó, hogy írásban megdicséri a pedagógus a 2-est. Az orosz barátnöm egyébként àltlánostól egyetemig mindig csak 5-öst kapott, azaz a legjobb jegyet. Itt kétségbe volt esve, hogy Regensburgban 18-ból 7-9 pontokkl kell beérje, aminek itt nagyon örülni szoktak pedig.
Az a rossz, hogy a tanítónéniek ez egy praktikum éve, tehát 1. jövöre valószínüleg más jön helyette, 2. kedden és péntekez az igazgatónö helyettesíti, aki egy visszamaradt SS tiszt. Na öt azota utálom, amióta megírta, hogy a gyerek szándékos rongálást hajtott végre az iskola épületében (8 éves, és letépett egy gumit egy ajtó tömítéséböl). Akkor büszke voltam magamra, amiért visszafogtam magam, hogy vissza ne írjak a büntetöjög alapjairól kioktatva, de amita Strafarbeitot adott a gyerekeknek, azóta tervezem, hogy bemegyek a fogadóórájára. Hogy azután jövöre ne írja alá a gyerek vendégiskolalátogatási kérelmét...

A Peti meg Vorschulkind. Azaz jövöre megy iskolába. Ennek kapcsán igazán bevittek az erdöbe az oviban. Tavaly ugyanis volt egy beszélgetés, amelynek során felhivtak, hogy vigyem el a gyereket egy szakemberhez, mert nem respektálja a szabályokat. Valamint, hogy ugyan szerintük sem megy jövöre suliba, de azért berakjuk Vorschulkindnek. A héten volt idöpontom a gyerekpszichológushoz, ahol már elsö körben kiderült, hogy  gyereknek valószínüleg azon kívül, hogy vas akarata van, semmi baja, de végzünk rajta egy koncentrációs tesztet, ami, már elöre mondta a doktornö, hogy nem sokat fog jelenteni, csak azt, hogy azokat a feladatokat aznap volt-e kedve elvégezni. Lesz EEG is, ADHD-t nézni, de már elöre mondta a doktornö, hogy az sem jelent semmit, csak azt, hogy a gyerek abban a szent pillanatban éppen mennyire koncentrált.

Ugye azt nem tudom, hogy más gyerekek ugyanilyen eremények alapján vannak-e ADHD-snek kikiáltva, és minden esetre pontosn tudom, hogy a gyereknek az nincs, mert korcsolyaórán kivétel nélkül 45-45 perceket csinálja azt, amit mondanak neki. Hát jó, ahhoz van kedve. Amihez nincs, vagy nem érdekli, arra nem koncentrál annyira. Egyébként meg mind a két gyerekemre szó szerint illik az, amit Vekerdy Tamás a tehetséges gyerekröl ír, és valóban elhiszem, hogy mások, mint az átlagos német gyerekek, akik valóban könyörtelenül vannak a rendre és az egyetlen elfogadható megoldás leutánozására nevelve már kicsi korban (Apuka: ne rombold le a homokvárat - amit én építettem -, amíg anya ide nem ér - és meg nem dícsér engem. Foglalkozásvezetö az egyéves gyerekröl: Anyuka, fogja meg a gyerek kezét, és mutassa meg neki, hogy hogyan kell pont ugyanilyen pöttyöket csinálni - nem fogtam.)

Szóval belementem, hogy legyen Vorschulkind, erre az ovi nem akarja jövöre is ott tartani. Szóval szabályosan átvertek a palánkon, de ebben az a jó, hogy ilyen körülmények között már én sem akarnám még egy évig ott tartani, úgyhogy valószínüleg nekikezdünk az iskolának, de már nem az SS igazgatónönél, hanem itt nálunk, a faluban. Mindegy, mert amúgy is hokis lesz belöle, vagy max. valami más.


2016. október 22., szombat

kezdek belejönni

az anyaságba:

- Simi, szépen elgyakoroltad a hegedü házidat, de a kamarazenekari darabot nem kell gyakorolni?
- Nem.
- Biztos?
- Nincs, de nem mondta a tanítónéni a próbán, hogy gyakoroljátok?
- Nem emlékszem.
- Hm. Ez érdekes. Ès ha felhívom és megkérdezem?
- Jó, mondta, hogy gyakoroljuk.
???


- Peti, hány éves vagy?
- Ein voller Hand (Egy teljes kéz = 5).


Papa: Mivel vagy, kisautóval vagy Lego Kimával (sic!)
Peti: Papa, milyen szépen megtanultál németül! (Mármint, hogy nem Csima, mert úgy írják, hogy Lego Chima...).


èn: Simi, nézd, megtaláltam a Smetana Moldva hegedü kottáját neked az Interneten!
ö: jaj de jó, már próbálgattam a kezemen, hogy vajon hogy lehet lejátszani, de egy hangot nem tudtam...
???-!!!

Peti - teljes díszben, azaz lovagsisakban, karddal, mellvérttel a belvárosban - Mama, miért van sötét a színházteremben?
èn - filcbuzogánnyal a kezemben a jegyeket tanulmányozva - Mert holnap van a Rozsdalovag koncert...



Na de: